nyuszisz:
@wurlitzer: köszi az ajánlást :) (2010.07.10. 13:22)Filmes naplóm 2010
koimbra:
Hát nem tudom, engem nem nyűgözött le. 20 perc után majdnem feladtam, de azért végignéztem. Ha a k... (2010.03.24. 21:18)Visszatért a FlashForward
nyuszisz:
@VVega: nálam az év legjobb filmje. Ha tetszett, kezdheted is nézni a Dogville-t, mert az is nagyo... (2010.01.11. 18:38)Az élet nagy kérdései
Gondoltam, még elhúzzák egy ideig a visszatérést, meg ezt az egészet nem így képzeltem. Azt hittem átmennek majd valami féregjáraton, aztán simán a szigetre jutnak, de persze nem így történt. Belecsaptak a közepébe a nyitójelenettel, lenyűgözött.
Mint mindig, most is rengeteg kérdés felvetődött bennem.
Az egyik legfontosabb Desmond. Gondolom ő is vissza fog térni a szigetre, de ugye neki hajóval illik. De vajon, miért megy majd vissza?
Mi történt Bennel? (Sokat sejtet, ugye, hogy a kikötőben volt).
Hová tették a gyerekeket?
Persze arra is kíváncsi lennék, hogyan jöttek így össze mindannyian, helyettesítve mindazt, ami a pilotban benne volt. Aztán Lapidus... olyan végzetszerű volt az egész.
Ó, és Ben mi mást is olvashatna, mint az Ulyssest!
Gondoltátok volna, hogy ilyen nagy a hasonlóság Sylar apja és köztem? (Szereti figyelni a madarakat ;) Most már tényleg szeretném látni! Természetesen még mindig ez a legérdekesebb szál. Ez a madaras dolog nagyon meglepett, de azért ütöttek a zenék is: Ellis kedvencét a Talking Heads-t hallgattuk, már egyszer írtam erről a számról is :) De volt egy másik klasszikus a Born to be Wild a Steppenwolftól.
Most kivételesen a Claire-féle történet sem volt olyan rossz, biztos sikeres volt a képregényboltos jelenet, így ismét beleszőtték. Van egy új szereplőnk is, akinek a történet szempontjából nem látom hasznavehetőnek a képességét, de jó fej. Egy kicsit hiányoltam a sorozatból azt a képregényes világot, hogy felbukkannak új, érdekes hősök, igaz ott van még a srác Sylar-rel, de amúgy már rég volt ilyesmi.
Kár, hogy a szokásos gagyiságokat sem hagyták ki. Hiro-ék például most tényleg a kép miatt elmentek Indiába? Ennek nem sok értelmét láttam. Ja, de Hiro rájött, hogy ő képességek nélkül is hős, na igen, bár érteném, hogy megérte, de nem.
Tracy-ről és Nathan-ről ne is beszéljünk, ez is annyira elcsépelt, mint Hiro az indiai esküvőn.
A befejezés nem volt rossz, végre szerveződik valami a másik oldalon is.
Sokan várták, nagy a hype, de engem reklámszövegek, leírások nem győztek meg, még valamikor nyáron, amikor még nagyjából követtem a junkiet, szó volt róla, hogy talán jobb is lesz, mint a Fringe. Miután az ötödik résznél az abbamaradt nálam (de nem véglegesen), gondoltam ennek is adok egy esélyt.
Az alaptörténet nekem egy hagyományos nyomozósnak tűnik, azzal a különbséggel, hogy itt olyan képzett ügynökök vannak, akiknek nincs saját személyiségük, hanem mindig programoznak nekik valamit, és úgy mennek a küldetésbe. A pilotban éppen egy túsztárgyalásra küldik a harcos hősnőt (Eliza Dushku), (aki engem túlzottan emlékeztetett Sidney Bristow-ra, gyengébb napjaiban).
Az epizód engem nem tudott megvenni, egy vasárnap délutáni gyengébb nyomozós sorozat színvolatán mozgott, a végkifejleletet mindenki tudhatta előre, cliffhanger nem volt, különösebb okunk nincs is, hogy várjuk a második részt... pedig lehetne, ha elkezdtek volna belefűzni valamilyen átívelő szálat, de ilyesmit nem vettem észre. Pedig érdekelne ez a lány, hogy mi is történt vele, miért van itt, miért vállalta, hogy töröltjék minden valós emlékét? Igaz, valószínű, ha ki akarna szállni, ugyanígy visszatölthetnék a fejébe saját magát. De, ha nincs tudata, mikor akarja abbahagyni? Hogyan lehetne megismerni, ha nincs személyisége? Bár volt benne valami videó, ami úgy tűnt lehetne emlék is, de mégsem inkább valami álomnak vetített propaganda volt.
Szombat délutáni mozi az HBO-n, ezektől sose tudom, mit várjak, sokszor tíz perc után inkább kikapcsolom. Mondjuk ez a film is olyan, hogy ha elkezdi valaki nézni, könnyen azt hiheti, valami szirupos film, mert az elején egészen úgy tűnik. Miközben rajzolok, ez a film jó lesz háttérzajnak, nem is kell igazán odafigyelnem rá. Aztán azon kaptam magam, hogy ez nem az, aminek látszik.
Az 1900-as évek elején játszódik, a főszereplő egy fűszeres lánya, Angel Deverell, (Romola Garai) akit élénk fantáziával áldott meg a sors, s bár könyveket sohasem olvasott, regényírásba kezd. Több kiadónak is elküldi műveit, míg végül akad egy, amelyik hajlandó kiadni azokat. Természetesen a kritika nem pártfogolja, de a közönségnek azonnal kedvencévé válik, s hamarosan minden álma valóra válik: híressé teszi a Deverell nevet, mint írónő, megvásárolja a Paradicsom nevű helyi kastélyt, férjül kéri az általa ismert legjóképűbb férfit, Esme-t, a sikertelen festőművészt, rengeteg macskát tarthat stb. Az élete azonban nem tud túlmutatni álmai kliséin, az ő szemein keresztül nézve az a tökéletes regényvilág, melyet fantáziájából merít. Viszont a valóság nem ez, és ahhoz idő kell hogy észrevegye.
A Vágy és vezeklésből ismert Romola Garaitól itt sokkal jobb színészi játékot láthatunk, és is szinte megelevenedik korábbi filmjéhez képest. Bovaryné egy másfajta változata ő, aki nem regényekből építi fel a világát, hanem saját maga. Nem mondhatnám szimpatikus karakternek, de néhol figyelemre méltó, hogy mennyi kitartás van benne saját maga iránt. (Még sohasem találkoztam ennyire önnönmagáról szóló alakkal :) Bámulatosan tud ragaszkodni az őt megcsaló férjéhez, halálát kiszínezi, s még vetélytársával is elcseveg egy délután, akár. Emellet a feministák előfutára is, mert ebben a korban a nőkre nem volt jellemző, hogy ilyen önálló életet éljenek. A karrier érdekli mindenekelőtt, saját élete sem fontos, igazából az talán nincs is, úgymond a regényeiben megálmodott dolgokat játsza, kelti valóra. Természetesen azt hiszi magáról, hogy ő a világ legjobb írója.
A főhősnő mellett a mellékszereplőknek is jut némi figyelem, akik éppen a kevés fény, és pompa miatt vonzzák a tekintetünket. Ilyen, a férjként tartott Esme (Michael Fassbender) is, akinek úgymond a háború nyújt alkalmat, hogy végre szabadságra menjen az irritálóan tökéletes álomkastélyból. Természetesen, a valóság után már nem képes élni ebben a közegben. De ott van még a nővére is, Nora (Lucy Russell) akinél, - remélem nem csak képzeltem - ezt az erotikus vonzódást saját neme iránt.
Végül jöjjön a vége: mondhatni elcsépelt mondanivaló, hogy a legragyogóbb csillagok sorsa végül feledés. Egy életünk van, nem mindenkinek sikerül maradandót létrehoznia, de ha valakiben már csak az akarat is megvan, az igen figyelemre méltó. Kár, hogy az alacsony költségvetés meglátszik a filmen, és sajnos a giccs is sokat levon, bár nem egyértelmű, milyen céllal van jelen.
Lelkesedéssel kezdtem olvasni, ami aztán sajnos rohamosan csökkenni kezdett. Úgy éreztem el kell olvasnom egyszer egy ilyen sikerkönyvet is, és ráadásul ez vámpíros is, az ilyen filmeket és sorozatokat szeretem, de a helyzet adott is volt, mert ajándékba kaptam a regényt.
Alapvetően, nem vagyok az ilyen művek célközönsége. Ettől függetlenül lehetne úgy olvasni, mint valami bűnös élvezetet. Az elején élveztem is, a történet nagyon gyorsan kibontakozik, igen egyszerű olvasmány, érdekes, siklani lehet az oldalakon, egyik fejezet után azonnal kezdhető a másik, mert kíváncsivá tesz, mi fog történni a következő oldalakon.
Hogy miről is van szó, fölösleges részleteznem, hiszen már mindenki hallhatott róla, hogy egy emberlány és egy vámpírfiú szerelméről olvashatunk.
A probléma az, hogy kevesebb, mint a felénél meguntam az egészet. Ami, az elején még elviselhető, ez a túl könnyed és egyszerű stílus pillanatok alatt átmegy szegényesbe. A párbeszédeknek alig van értelmük, tele van közhelyekkel. Különösen a szerelmesek semmitmondó, és borzasztóan idegesítő társalgása ront a helyzeten. Legalább néhány jó poénnal feldobódhatnánk közben, de csak ezt az egyet találtam benne, ami tetszett:
"- Hány éves vagy? - Tizenhét - vágta rá. - És móta vagy tizenhét éves?
Az ajka megrándult az elfojtott mosolytól. - Már egy ideje - ismerte be végül."
Egyébként magyar fordításban olvastam a regényt. Nem tudom, milyen lehet angolul, mivel annyira sikeres, talán a mi fordításunkkal lehet gond és nem Stephenie Meyer írói tehetségével. Nem végeztem semmilyen statisztikát, de első olvasásra nagyon gyér szókinccsel rendelkezik. Leginkább az zavart, hogy a főszereplőt és a vámpírokat szinte állandóan a gyönyörű és a tökéletes szavakkal jellemzi, amint felbukkannak, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy közelebb jussunk az író elképzeléséhez. Az elején van egy részletesebb jellemzés a négy vámpírról, amiből megtudjuk, hogy egyformán sápadtak, szemük alatt sötét karikákkal, de mivel ennél többet nem kaptam, végig drogosokként jelentek meg a lelki szemeim előtt a halhatatlan lények. Ponyvaregény jellege van, a világirodalom remekei között aligha fog számomra előkelő helyet elfoglalni.
A filmre mindenképpen kíváncsi vagyok, mert szeretem megnézni, hogyan jelenik meg másvalaki képzeletében egy könyv. A trailert már megnéztem, a vámpír főhőst nem ilyennek gondoltam, de végleges véleményt csak akkor írok, ha megnéztem. (Ez később lesz, ha megjelenik dvd-n, vagy ilyesmi).
A pletykafészek - ennél riasztóbb magyar címet nem is kaphatott volna a sorozat.
Viszont az eredeti epizódcímek eredetiségét, kíváncsi leszek hogyan a fogják átültetni a magyar nyelvbe. Mondjuk, ezt valószínű sosem fogom megtudni. Az első évad hagyján, ott még csak egy Dare Devil volt, most pedig ilyen szép címek vannak, mint : The Dark Night, The Ex-Files (jó, ez könnyű), Chuck in Real Life, There Might be Blood, It's a Wonderful Lie, szó' a forgatókönyvírók valódi filmbuzik.
De térjünk rá az évadra. Szerintem izgalmasabban kezdődik, mint a tavalyi. Új szereplő Mädchen Amick a Twin Peaks-ből, a karakterről inkább nem mondok semmit, kitalálhattak volna valami eredetibbet is.
Szerintem az eddig legjobb vonal a Dan Humphrey (Penn Badgley) - Chuck Bass (Ed Westwick) "barátsága", aligha tévedek, hogy itt a lányok milliói visítoztak. És akkor még nem is említettem Ed Westwick übermindenttudó tekintetét, amiben minden sorozatok szemforgatós sunyisága is benne van :) erre nincsenek szavak. Ja, és a 6. rész az egyetemen játszódik, ez előrevetíti, hogy a következő évad helyszíne a Yale lesz. Bár, nem biztos, lehet máshol is. Külön öröm számomra a Yale-en működő titkos szervezet bemutatása, főleg a csattanó a végén.
És a tanulság, meg a filozófia? :D
Az első évadnál azt mondtam, ez egy igazi lányoknak való guilty pleasure. Ez igaz második évadra is. Azt hiszem én már kinőttem ezekből a ruhás dolgokból, vagy bele se nőttem sosem, nem tudom. Szeretek vásárolni, csak aztán öltözködni nem annyira, és ilyenkor, pl. most, amikor nézem ezeket a lányokat, egy pillanatra megjön hozzá a kedvem, hogy hordjam is a ruhákat, amiket megvettem. Számomra már a rövid főcím is azonosul ezzel a világgal, a parfümök illatával, az üzletekben.
Igazán nem tudom, hogyan jutott ide a világ, hogy így hagyta magát megfertőzni a divatmániával, és hogy ezt ilyen szinten is lehet űzni. Biztos naív dolog azt hinni, hogy van olyan társadalmi réteg, vagy csoport vagy csak néhány ember, akik felül tudnak emelkedi ezen a felületes csillogó-villogó világon. De nem.
Erről már sokat hallottam, nem sokan dicsérik, mégis aki még nem látta feltétlenül meg akarja nézni.
Már kétszer is sikerült elhalasztanom a filmet. Egyszer 2003-ban, egy társasággal néztük volna, éjszaka, az egyik tv-csatornán, de már az elején elaludtam. Aztán, tavaly egyik hétvégén kölcsönkértük a dvd-t, és nem olvasta a lejátszó. ...ezzel az izgalmas bevezetővel kezdem is a filmet :)
A film Arthur Schnitzer Álomnovella című műve alapján készült, amelynek története a múlt századi Bécsben játszódik. Nagyjából ez a különbség csak a könyv és a film között, hogy ez utóbbi napjainkba van helyezve, bár sok jelentősége nincs, a száz évvel ezelőtti hangulat így is érzékelhető.
Az események egy házaspár egy-két napjába engednek betekintést. Talán különösebben nem is érdekelne sokakat ez így egyszerűen, de a házaspár szerepében Nicole Kidman és Tom Cruise látható, a film pedig Stanley Kubrick utolsó filmje.
Az első képsorokból láttam, hogy ez simán arról fog szólni, mennyire ki van égve ez a két ember, és mennyire unják egymást, a házasságukat. A férj orvos, neki nincs ideje azon gondolkodni, hová tart, de a feleség már egy ideje eltűnődik az érzelmeik kihűlésén. Egyszer beszívott állapotban mesél ezekről a gondolatairól a férfinek, aki ezt követően hitelen felindulásból úgy dönt, hogy akkor most ő is élni fog egy kicsit a lehetőségeivel, és kipróbál néhány ismeretlen dolgot. Az egyik szó szerint az, hogy egy éjszakát tölt az első lánnyal, aki leszólítja, de az utolsó pillanatban meghátrál. A másik pedig egy titkos társaság szertartásán való részvétel. A történet erős túlzással szinte átmegy Scorsese egyik korábbi filmjének mintájáraa, a Lidérces órák-éra (ezt nagyon szeretem), valóságos rémálommá válik.
Most, ahogy írom ezt a posztot, mindenféle hülyeségek jutnak eszembe, mi értelme is van ennek az egésznek? A férj nagyon megkapja, hogy megpróbál félrelépni, nyilvánvalóan nem érte meg neki, de ha megérte is nem tudjuk meg, mert a film nem tart addig. Meg aztán, egy unalmas házasságról nehéz érdekfeszítő filmet készíteni, a titkos táraságnál éreztem egyedül izgalmasnak. Nem tudtam azonosulni a film problémájával, ez a legnagyobb baj és nem más, szerencsére nem tragédia, majd tíz év múlva újra elő kell venni, bár nagyon kételkedő vagyok és jó lenne, ha akkor sem lennék olyan kiüresedett, hogy nekem szóljon. Talán egy utazás a tudattalanba, mindenesetre remélem nem az a mondanivalója, hogy ne csalják meg egymást az emberek, mert azt enélkül a film nélkül is tudni kellene.
Tasem Singh, David Fincher és Spike Jonze filmje, tehát nagyon lehet arra számítani, hogy a videóklipek világát idézi a film.
A történet engem teljesen elbűvölt: mese a mesében, fantáziavilágok egybeolvadása. Bár a helyszín elvileg csak egy kórház, ahol a két főszereplő, Roy (Lee Pace) a félig bénult kaszkadőr és Alexandria (Catinca Untaru)a törött karú román kislány összeismerkedik és a férfi egy mesével szórakoztatja több napon keresztül. A mesét mindkét szereplő képzelete formálja, így jelenik meg előttünk.
Fantasztikus képek jelennek meg, valódi tájakon, semmi trükk a filmet majdnem 20 országban forgáttak a világ legszebb helyein. Engem gyakran emlékeztettek ezek a képek Dali színes festményeire, rá is foghatjuk, hogy mindez erősen giccsbe hajló, de a látvány annyira kellemes, hogy ez megbocsátható. Engem az első képsorok Beethoven zenéjével a képernyő elé szögeztek, imádtam.
A dél-afrikai származású Dave Matthews, aki nemcsak Grammy-díjas, hanem az USA egyik legnépszerűbb gitáros-énekese, élő közvetítéseiről, vicces rögtönzéseiről , elbűvölő hangjától ismert. Hazánkban érthetetlen módon, szinte ismeretlennek számít, ő és csapata egyaránt.
Már gondolom sokan a 11, vagy a 12. résznél jártok, nem tudom melyik a legutóbbi, én még csak 6 részt néztem meg.
Nagyon tetszik az új évad, szerintem eddig mindig képes volt újat hozni a Dexter, persze míg nem jár kb. a tizedik évadnál, ez el is várható. Viszont egy dologban hasonlóak voltak az évadok: a gyilkos valaki új szereplő volt (jó, kivéve az elsőt, akkor mindenki új volt, ja és Dexter is kivétel, ő mindig gyilkos :), és ugye nem az utolsó részben derült ki a személye. Most nem tudom, hogyan oldják meg, talán végig titkolni fogják, talán, ti már tudjátok, ki a gyilkos, szerintem ez a legizgibb, amíg még lehet találgatni.
Számomra most mindenki gyanús :)
Az első számú Quinn. Lehet, hogy hülyeség, mert ő is nyomozó, de amikor rögtön tudta, hogy a lány a gyilkos, azt gondoltam, hogy ugyanúgy megérezte, mint Dexter a "hasonlóságot". És mert furcsa.
Miguel. Nem zárom, ki, hogy ő is gyilkos lehet. Amilyen hidegvérrel verte a halat, az borzalmas volt. Szerintem Dexter rosszul teszi, hogy közel engedte magához, vagyis tette, oké az első eset véletlen volt, de amikor rájött, hogy azt a másik srácot is ő tehette el láb alól, akkor Dextenek nem szabadott volna bevallania. Úgysem tudta volna bizonyítani. Na mindegy, ez így alakult. Véleményem szerint Miguelnek annyi. Rá fog jönni, hogy Dexter ölte meg a testvérét, és onnantól kezdve egymásra fognak vadászni.
Az informátor is gyanús (a fekete zenész), benne valahogy megbízom, pont ezért. Óvatos vagyok a Jeges óta :)
Egy fél rész erejéig az ügyvédnőre is gyanakodtam, de talán mégsem.
Oké, ez még csak hat rész volt, talán nem is mutatták még a Nyúzót.
Nemrég vettem észre, hogy a last.fm is elkészítette 2008 előadói, albumai, és számai top10-es listáit, a rádió hallgatottsága alapján. Mindhárom lista győztese a Coldplay, akiket nem kell bemutatnom senkinek. Itt lehet megnézni a listákat.
A listák második győztese a neo-pszichedélikus, elektronikus, indie-űr-rock hangzású MGMT. A Time To Pretend című slágerük a vezető, amely mögött nem sokkal marad le hallgatottság tekintetében az Oracular Spectacular albumuk többi száma. A dal a sztárság nehézségeiről, a Párizsba költözésről, a kifutókról választott modell barátnőkről és a drogról szól. A zenekarra nagy hatással volt a Flaming Lips, a Sparks és Bowie.
Öltözködésüket is egyedülállónak tartják. A quart.hu-n olvastam: Ruhatárukban fellelhetők azok a különleges, pszichedelikus mintázatú pulóverek, melyek bizonyára annak a gyergyószentmiklósi roma stylist-kolóniának a termékei, akik tavalyelőtt kisegítették már a Klaxonst is egyik első videójukban, és akik nem mellesleg egészen új dimenziót kölcsönöztek a réteges öltözködésnek.
A Páncélba zárt szellem az emberiség jövőjének egy nagyon érdekes elképzelése. Ebben a korban az ember a technikai színvonalban már olyan messzire jutott, hogy saját testi lényegét is helyettesítheti. Műfaja sci-fi, cyberpunk jellegű anime.
A történet a jövőben játszódik, pontosan 2029-ben. Szereplői pedig a kibernetizált, csúcsminőségű gépkeből kreált rendőrkommandó, a Section 9 nevű egység. A főhősnő, Kusanagi Motoko is tagja a csoportnak, teljes teste mesterséges, az agyán kívül, emberi lényegét ez a ghost képviseli, és különbözteti meg a kiborgoktól. Feltűnik egy bűnöző hacker, a Bábjátékos, akit meg kell találniuk a Section 9-nek, a hajsza pedig egyre aggasztóbb, a bűnöző ugyanis sosincs jelen sehol. Közben egy gyártósoron, magától lemásolódik egy gép, majd kiderül, hogy a babában egy ghost lakik, pedig ennek a lehetősége teljesen kizárt. A saját identitásában kételkedő Kusanagi elhatározza, hogy végére jár a rejtélynek, rácsatlakozik a kiborgra, (aki a nem más, mint a Bábjátékos) hogy még képtelenebb dolgok történjenek vele, majd végezetül új identitást nyerjen, egy eddig ismeretlen "létezésben".
A rövid leírásomból is kitűnik ez az anime, az emberiség lényegének kérdéseit boncolgatja, olyan mélységekig, mitől ember az ember, mi a lét, a személyiség, a lélek, mik az emlékképek, mi a tudat. Érdemes-e, hogyan kell élni az életet az elidegenült Földön. "Az ember teste és lelke számtalan tényezőből áll össze, ahogy engem is számtalan alkatrészből raktak össze önálló személyiséggel rendelkező lénnyé. Egyrészt az arcom és a hangom különböztet meg másoktól, másrészt a gondolataim és az emlékeim, de még az is, hogy mit szánt nekem a sors. De mind ez nem lehet teljes az engem ért hatások felfogása és feldolgozása nélkül. Ebből az elegyből születek meg én és leszek egyedülálló az univerzumban. Még is úgy érzem, hogy csak bizonyos határokon belül terjeszkedhetem..." /Kusanagi/ A téma középpontjában természetesen az ember-gép viszonya áll.
A rajzfilm különleges képi világgal rendelkezik. Olyan - a Szárnyas fejvadászhoz, a Mátrixéhoz hasonló - zöldes fényű, koszos, nagyvárosias atmoszférája van. A Mátrixot mindenképpen az animáció utódjának tekinthetünk. Már csak ezért is úgy érzem, meglehetősen későn néztem meg. Így a Mátrix után, természetesen már másmilyen hatással van, de 17 éve egy sor alkotást indított útjára.
Az érdeklődésre való tekintettel itt írok, így mindenki elolvashatja a hétvégi élményeimet.
Azt hiszem a mücheniek már régóta rájöttek arra, hogy a fesztiválhoz nem feltétlenül szükséges a világ legismertebb zenekarait meghívni, éppen elegendő két dolog: a sör és jó hangulat. (Ez nem hagyományos, hanem arősebb és finomabb, amúgy nem szeretem a sört). Nekik sikerült ugyanis évente átlagosan hatmillió embert csábítani városukba.
A fesztivál területén többféle sátor van és hatalmas tömeg. Míg Szex és New York-ban sem volt egyszerű bejutni egy-egy menő szórakozóhelyre, itt egyenesen lehetetlen. Óriási tömeg van a sátrak bejáratai előtt, és gyakorlatilag minden oldalról tolnak, úgy állunk ott mint a szardíniák, közben ide-oda hullámzunk, ahogy a tömeg tolong. Én nem csak hogy mozdulni nem tudtam, de nem is láttam, az egyik oldalról a szememe tolták a kalapomat, míg a másik oldalról két srác próbálta kiszabadítani a szemem, de nem volt eredménye. (A kalap viselete valahogy hihetetlenül fontos az este folyamán :) Na aztán végül bejutottunk. Onnantól már lehet sört szerezni.
Bob Dylan - az élő rocklegenda - dalait Barna Imre fordította nekünk magyarra, csak nemrég találtam rá egy könyvesboltban. Ebben a Lyrics című kötetben a legismertebb slágerek találhatók, benne a legeslegismertebb is a Like a Rolling Stone (egy zenekar is elnevezte magát róla). Az utolsó verszak, utolsó két sora tetszik, egy ismerősöm jutott eszembe, aki igyekszik nem ragaszkodni semmilyen földi tárgyhoz.
Földönfutó
Hol volt hol nem micsoda ruhákban jártál
És még alamizsnálkodtál is tánbizony ám
Volt aki szólt "Vigyázz picim mert nagyot esel"
Cikiznek, azt hiszed talán
Kinevetted a huligánt
Aki az utcasarkon állt
Most már nem olyan nagy a szád
Most már alig ismerni rád
Betevő falatod sincs, ha valaki nem segít
Mi vagy te így
Mi vagy te így
Te sehol sem lakó
Te sehova se tartozó
Földönfutó?
Persze a legjobb iskolákba jártál kis magányosom
Igaz ami igaz, jól elvoltál, te is tudod
De senki se tanította mi lesz ha utcára kerülsz
Most meg kiderül hogy jó ha megszokod
Azt mondtad nem lesz megalkuvás
Hiába jön az a garabonciás
Most aztán tessék, nincs kifogás
Csak a szeme lukába bámulás
S a kérdés, na mik a szándékaid
Mi vagy te így
Mi vagy te így
Te magadnak se jó
Te sehol sem lakó
Te sehova se tartozó
Földönfutó?
Sose nézted meg, hogy ráncolja szemöldökét
A bűvész meg a bohóc a mutatvány után
Sose jöttél rá hogy így nem jó
Hogy a magad örömét másokra bízni kár
Diplomatád krómparipára ültetett
A vállán sziámi macska, úgy hajtott veled
Ugye de rossz amikor fölfedezed
Hogy mégse ő hiányzott teneked
Ha ellopja mindened amit megkaparint
Mi vagy te így
Mi vagy te így
Te magadnak se jó
Te sehol sem lakó
Te sehova se tartozó
Földönfutó?
A princessz az ügetőn és mind finom népek
Nagyokat isznak szerintük ez az csak így tovább
Egymást csupa drága cuccal folyton meglepik
De te húzd le a gyémántgyűrűdet, inkább zaciba vágd
Mindig szórakoztatott
A nagy dumás Napóleon, a csupa rongy
Most ő hív, siess, vissza nem utasíthatod
Ha semmid sincs, nincs vesztenivalód
Láthatatlan vagy nincsenek titkaid
Mi vagy te így
Mi vagy te így
Te magadnak se jó
Te sehol sem lakó
Te sehova se tartozó
Földönfutó?
Like a Rolling Stone
Kíváncsi vagyok, hogyan viszonyultok az énekes hangjához, amit sokan elviselhetetlennek tartanak, de szerintem illik a folk-rockhoz, olyan ősidőkből jövő (ez a hang valami születési rendellenesség lehet, szerintem király).
Más zenéket hallgattam és próbáltam olvasni közben.
A vonaton mindenki telefonbuzi. Egy férfi 20 percen keresztül ismételgette, hogy "halló", nem volt térerő, vagy mi, de nem adta fel. Egy másik meg olyan hangosan beszélt a semmiről, a zenén túl is hallottam, de mindegy most jó ideig nem utazom sehová.
Történet néhány emberről, akik szeretnének túljutni a szakításon. Elizabeth (Norah Jones) egy lány, akit megcsalt a barátja, ezért éjjel-nappal dolgozik, mint pincérlány. Jeremy (Jude Law) a Kulcs nevű kávézó tulajdonosa, és kulcscsomókat gyűjt. Barátság alakul ki Jeremy és Elizabeth között, sütievés, és beszélgetés közben egyik éjszaka. Aztán pár nap múlva a lány hirtelen elhagyja a várost (ennek köze van egy másik pár szakításához, egy rendőrhöz, aki éjszaka alkoholista, és Rachel Weisz-hez), senkinek sem mondja el, hová megy, célja, hogy felejtsen és vegyen egy autót. Jeremynek időnként küld egy képeslapot. Útközben összefut Natalie Portman-nel.
Norah Jones-t eddig csak hallgattam (azt sem gyakran), nem is tudtam, hogy' néz ki. Nem tudom megállapítani, hogy ennyire jó színésznő, aki így adja a faarcot, vagy alapból ilyen. Mindenestre ez illett a filmhez, ami lassú, kevés cselekménye van, de nagyon sok képi élményt szolgáltat. Ez az a film, amit elalváshoz elindíthatunk a dvd-lejátszón. Van egy altató hatása, talán, mert főleg éjszaka játszódik, vagy hajnalban, amikor minden a legcsöndesebb.
Olvastam több helyen is, hogy ez David Lynch legjobb filmje, aztán meg ugye a Donnie Darkot is ehhez szokták hasonlítani a kritikusok, ezért ideje volt már megnéznem. Most megtettem, és nem bántam meg. Úgy hiányzott már az a Twin Peaksből ismert kisvárosi hangulat! (Külön érdekesség, hogy Lumebrton is a fakitermelésből él, most el is indítottam Badalamenti zenéjét, míg írok, de szeretem!)
Kíváncsi vagyok, ki mit tenne, ha találna valami kihalt telken, vagy bárhol egy elhagyott emberi fület. Történetünk hőse Jeffrey (Kyle MacLachlan) is roppant kíváncsi, ezért titokban nyomozni kezd. Megismerkedik a sheriff lányával, Sandy-vel (Laura Dern), ketten együtt indulnak el a nyomokon, amelyek egy szomorú, gyönyörű énekesnőhöz, Dorothy-hoz (Isabella Rossellini) vezetnek. Jeffrey belopódzik az énekesnő lakásába, hátha megtud valamit. Itt látja meg először Franket (Dennis Hopper), aki egy nagyon veszélyes, gyógyszerfüggő és szadista bűnöző. Szabadon rendelkezik Dorothy felett (ebbe a nő egy kissé már bele is őrült), mivel fogva tartja a nő férjét és kisfiát.
Világunknak, és benne az embernek is legalább két egymással ellentétes oldala van. Micsoda kontraszt, ha a kettő olyan hirtelen keresztezi egymást, mint a kerítések melletti színes virágok vidámsága, s a virágok gyökere alatti bogarak ronda kuszasága. Lynch szerint, ha élvezni akarod az egyiket, ismerned kell a másikat. Minél több sötétet gyűjtesz össze, annál több fényeset is láthatsz. Ebben a filmben jó sok sötétet, emberi aljasságot láthatunk, szerintem, aki nem szereti Lynch filmjeit, akkor ez a nyers sötétség, ami taszítja, pedig itt is megtalálhatjuk a tiszta, naiv jót Jeffrey, Sandy, és a gyötrődő, őrült jót, Dorothy személyében.
Sandy álma:
"Volt egy álmom. Akkor este, amikor találkoztunk. Az álmomban ott volt a világ, teljesen sötét, mert nem voltak vörösbegyek. A vörösbegyek a szeretetet jelképezik. És jórészt csak sötétség volt. Aztán egyszerre vörösbegyek ezreit engedték szabadon. Azok kirepültek és elhozták a szeretet vakító fényét. Úgy tűnt, az a szeretet volt az egyetlen dolog, amely változást hozhatott, és hozott is."
Csatolok még egy képet David Lynchről és az ő legendás hajáról.
Origo interjú (részlet):
- Mr. Lynch, mi az élet értelme?
- Ez igen! Kemény kezdés. Az élet értelme a teljesség. A mindenség, ami nagyobb a legnagyobbnál, kisebb a legkisebbnél - teljesség. Az emberi lény különös potenciállal rendelkezik; a felvilágosodás, az átszellemülés, a felszabadulás és a megváltás lehetőségével. Minden emberi lényben benne rejlik a tudat végtelen óceánja, ami egy örök dolog, és az embernek megvan a lehetősége, hogy kihasználja, felfedezze ezt a területet, magáévá tegye, birtokolja - ez az élet értelme, megismerésének kulcsa pedig maga a létezésünk.
- Ezzel az én kérdésemre is válaszolt.
- Ezzel mindenkinek minden kérdésére válaszoltam. (Nagy nevetés, taps.)
