Angel
Szombat délutáni mozi az HBO-n, ezektől sose tudom, mit várjak, sokszor tíz perc után inkább kikapcsolom. Mondjuk ez a film is olyan, hogy ha elkezdi valaki nézni, könnyen azt hiheti, valami szirupos film, mert az elején egészen úgy tűnik. Miközben rajzolok, ez a film jó lesz háttérzajnak, nem is kell igazán odafigyelnem rá. Aztán azon kaptam magam, hogy ez nem az, aminek látszik.
Az 1900-as évek elején játszódik, a főszereplő egy fűszeres lánya, Angel Deverell, (Romola Garai) akit élénk fantáziával áldott meg a sors, s bár könyveket sohasem olvasott, regényírásba kezd. Több kiadónak is elküldi műveit, míg végül akad egy, amelyik hajlandó kiadni azokat. Természetesen a kritika nem pártfogolja, de a közönségnek azonnal kedvencévé válik, s hamarosan minden álma valóra válik: híressé teszi a Deverell nevet, mint írónő, megvásárolja a Paradicsom nevű helyi kastélyt, férjül kéri az általa ismert legjóképűbb férfit, Esme-t, a sikertelen festőművészt, rengeteg macskát tarthat stb. Az élete azonban nem tud túlmutatni álmai kliséin, az ő szemein keresztül nézve az a tökéletes regényvilág, melyet fantáziájából merít. Viszont a valóság nem ez, és ahhoz idő kell hogy észrevegye.
A Vágy és vezeklésből ismert Romola Garaitól itt sokkal jobb színészi játékot láthatunk, és is szinte megelevenedik korábbi filmjéhez képest. Bovaryné egy másfajta változata ő, aki nem regényekből építi fel a világát, hanem saját maga. Nem mondhatnám szimpatikus karakternek, de néhol figyelemre méltó, hogy mennyi kitartás van benne saját maga iránt. (Még sohasem találkoztam ennyire önnönmagáról szóló alakkal :) Bámulatosan tud ragaszkodni az őt megcsaló férjéhez, halálát kiszínezi, s még vetélytársával is elcseveg egy délután, akár. Emellet a feministák előfutára is, mert ebben a korban a nőkre nem volt jellemző, hogy ilyen önálló életet éljenek. A karrier érdekli mindenekelőtt, saját élete sem fontos, igazából az talán nincs is, úgymond a regényeiben megálmodott dolgokat játsza, kelti valóra. Természetesen azt hiszi magáról, hogy ő a világ legjobb írója.
A főhősnő mellett a mellékszereplőknek is jut némi figyelem, akik éppen a kevés fény, és pompa miatt vonzzák a tekintetünket. Ilyen, a férjként tartott Esme (Michael Fassbender) is, akinek úgymond a háború nyújt alkalmat, hogy végre szabadságra menjen az irritálóan tökéletes álomkastélyból. Természetesen, a valóság után már nem képes élni ebben a közegben. De ott van még a nővére is, Nora (Lucy Russell) akinél, - remélem nem csak képzeltem - ezt az erotikus vonzódást saját neme iránt.
Végül jöjjön a vége: mondhatni elcsépelt mondanivaló, hogy a legragyogóbb csillagok sorsa végül feledés. Egy életünk van, nem mindenkinek sikerül maradandót létrehoznia, de ha valakiben már csak az akarat is megvan, az igen figyelemre méltó. Kár, hogy az alacsony költségvetés meglátszik a filmen, és sajnos a giccs is sokat levon, bár nem egyértelmű, milyen céllal van jelen.
