Florida, a Paradicsom (Stranger Than Paradise)
Jim Jarmuscht minden bizonnyal erősen foglalkoztatja saját népének lelkivilága. Amerikai lévén, igen nagy szerencséje van, hiszen a rendkívül változatos mintát tekintve, van mit vizsgálnia.
A Permanens vakáció Allie Parkere céltalan, és nyugtalan, örökös válaszokat kereső életében egy gyógyírt talált, a folyamatos utazást, az idegen országokat. Hasonlóképpen a Florida, a Paradicsom hősei is hazájuktól távol keresik (?) a földi boldogságot, s talán a véletlennek köszönhetően a három szereplőből kettő hazánkból származik, elmondhatjuk tehát, hogy valamennyire mi magyarok is górcső alá kerülhettünk egy független amerikai film erejéig. Mégpedig az egyik legjobb indie-filmben.
A két magyar Willie, azaz Béla (John Lurie) és Éva (Bálint Eszter) és Eddie (Richard Edson) a harmadik amerikai fiatal élete céltalanságában igen hasonlít Allie Parkeréhez. Életkörülményeik is tökéletes azonosságot mutatnak és történetük kezdete is ugyanahhoz a városhoz köthető. Lényeges különbség közöttük egyfajta öntudat, és kultúra iránti igény, mely Parkerben egészen jelen lévőnek mondható, hiszen helyét keresve igyekszik múltjával, jelenével elhelyezni magát a társadalomban, vagy azon kívül és elképzelt jövőjével szembenézve próbál túlélni. A magyar srácok életét azonban csak a lehető legjobban lecsupaszított túlélés vezérli, mindenfajta lelki igény nélkül, illetve az élet szépségeire való igény máshogyan jelenik meg a Floridáról való álmodozásban. Rokonságot mutatnak a Szezon fiataljaival, akik könnyű munkáról, könnyen szerezhető pénzről álmodoznak, a Balatonnál, majd Budapesten, de a helyszínre kerülve a valóság mindig igen messzinek tűnik az álmaikban látottaknál. Bár az álmok nem elérhetetlenek,
a kudarc igazi oka cselekvőképtelenségük. A lehetőségek országában Éva és Béla csak a koszos lakás kis tévéjét bámulják, pénzt ló- és kutyaversenyből meg kártyán szereznek, esetleg lopással szereznek élelmet. Majd Éva dolgozik egy keveset, míg egyszer a három fiatal elindul megkeresni a földi Paradicsomot, Floridát, ahol süt a nap, bikinis lányokat látni mindenhol. Majd megint a Szezonnal vonhatunk egy párhuzamot, hiszen hamarosan hőseink ismét a négy fal között találják magukat, tengerpart ide, vagy oda, folytatódik a tévézés és a szerencsejáték.
Az első mondatban úgy írtam Jarmuscht az amerikaiak lelkivilága foglalkoztatja, de igazából ennek is egy különös rétege az, melyet filmjeiben felfedezhetünk, mégpedig a semmiben sem hívő, cél nélküli úton járó egyének, akik nem képesek a társadalomba beilleszkedni. Valójában ezért is tetszenek annyira ezek a filmek, mert nem tudom megérteni, miért történik ez az emberekkel és miért van így mondjuk velem is, miért nem tudom sem közel sem távol elképzelni magam az időben és miért érzem úgy, hogy az életnek a végessége miatt nincs sok értelme, a szellemiség meg olyan törékeny dolognak tűnik, örök bizonytalanságban hagyva fennmaradását. Mintha alapvetően háromféle ember létezne, egyik mintha a testét próbálná fenntartani, a másik meg a lelkét, és ez utóbbi ebben a természetében nagyon szerencsétlenül járt, míg a harmadik a Stranger than Paradise két magyar esete is, akik nem akarnak semmit maguk után hagyni és néha úgy tűnik ez utóbbi nem is harmadik eset, csak a második kiábrándult fajtája.
