Keserű méz (Bitter Moon)
Személyesnek mondható film, valójában Polanski Pascal Bruckner regénye alapján készítette, szándéka, hogy a nő és a férfi közötti lehetséges kapcsolatok természetét elemezze.
Két, egymással szöges ellentétben álló, házaspár típusát mutatja be a film. Az első, Fiona (Kristin Scott Thomas) és Nigel (Hugh Grant), a tipikus brit házaspár sztereotípiáját képviselik szinte szenvedélymentesnek bemutatott életükkel, a hetedik éve tartó házasságukkal és az életükben legalább egyszeri indiai utazásukkal. Az Indiába tartó hajón ismerkednek meg a másik párral, Mimivel (Emmanuelle Seigner) és Oscarral (Peter Coyote). Oscar egy alkalommal beszédbe elegyedik Nigellel, s aztán az idősebb férfi elkezdi elmesélni Mimivel való kapcsolatának történetét, mindezt igen bizalmas részletességgel. Ettől kezdve két szálon futnak az események a filmben, egyrészt van a jelen idő a hajón, és az elbeszélés a múltban. A férfi elbeszéléséből ismerhetjük meg a házasság, a szerelem másik típusát.
Mimi és Oscar szerelme nagyon szenvedélyesen indul, majd egy idő után kezd eltolódni a perverzió irányába, s az élvezet maradéktalan kiaknázása után kihűlni látszik. A férfi úgy gondolja, a csúcson kell abbahagyniuk, s amikor már nem érzett különösebb vonzódást, a szakítást kezdeményezte. A lány könyörgésére a párkapcsolat látszata továbbra is megmarad, de természete egészen más irányt vesz. A férfiből kegyetlen rabszolgatartó, a lányból megalázott rabszolga válik. Végül, amikor Oscar ebbe is beleun, Mimit felteszi egy repülőre és otthagyja. A sors nem hagyja büntetlenül a tettét, s valamennyi idő elteltével, a történet folytatódik, Mimi visszatér, a kapcsolat folytatódik, de most a férfié a megalázott szerep.
Kezdetben a szenvedélyes szerelem igen irigylésre méltónak tűnik és persze Nigelen, mint hallgatótárson keresztül is ránk irányul egy kicsi, abból a zavarból, amit a történetet hallgatva érez.
Később, amikor a Mimit megalázó korszak következik, talán elgondolkodunk, meddig lehet ezen a téren még elmenni, mennyit bír elviselni ez a lány. Természetesen egyértelmű, nemcsak Oscar, hanem a lány hibája is az egész szituáció. Engem mégis a hatalmába kerített a gyanakvás, hogy ez már túlzás. Aztán, amikor sok idő elteltével a beteg Oscarhoz visszatér, már nagyon nehéz volt azonosulni az egésszel. Nyilván tervezett valamilyen bosszút, de már el kellett volna telnie annyi időnek, hogy ne ilyen drasztikusan tegye. Hiszen a lány megbénította a férfit, s itt még az is furcsa, hogy ennek nem volt különösebb következménye, pedig ez nekem bűncselekménynek tűnt. A bosszú pedig itt még nem áll meg.
Végső konklúziót nehéz mondani, valójában párkapcsolatokról lévén szó, ilyesmiről ne is beszéljünk. Bennem nem keltett rokonszenvet egyik típus sem, már, ha a szereplőktől eltekintünk és csak az eseteket vizsgáljuk, és ezért igazán tetszett a film. Nem azt mutatja be, hogy kétféle szerelem van a szenvedélyes és a langyos, hanem ezt a két végletet, s mivel egészen érezhetők a bennük rejlő veszélyek, hibák, felsejlik egy lehetséges harmadik megoldás lehetősége.
