Permanens vakáció (Permanent Vacation)
Zsúfoltság, emberek lassan áramló tömege és kihalt városrész váltakozik a főcímben. New York. Zene szól, a távolból hallatszanak a harangok. Egy fiú tűnik fel a kihalt utcás jelenetben, s akkor már lehet sejteni: ő nem tartozik a tömeghez. Allie Parker (Chris Parker) története kezdődik, saját elbeszélésében és vele, arról, hogyan áll össze a "sok kicsi pont egyetlen képpé".
Allie Parker életének minden percében tetten érhető a reménytelenség. Egy lepusztult lakásban él, ahol nincsenek bútorok, egyetlen öröme talán a lemezjátszó, a belőle áramló zene, mely talán az egyedüli, ami képes megnyitni őt. Egyébként a barátnője sem képes közel férkőzni hozzá. Egy erős érzés keríti hatalmába, megkeresni a romos házat, ahol született és anyját az elmegyógyintézetben, megkeresni azokat a pontokat, amik az élethez kötik, megkeresni az utat, ami elviselhetővé teszi számára az életet. Útközben furcsa emberekkel találkozik.
Jarmusch első alkotása a Permanens vakáció nagyon emlékeztet Bresson filmjére a Talán az ördögre. Hasonló depressziós alkatot mutat be, egy fiút, aki nem vágyakozik olyan dolgokra, mint a letelepedés, állás, lakás és az adó, de különbözik is a francia a fiútól, nem keres értelmet olyan dolgokban, mint a vallás, a politika, a tudomány. Igazából tényleg nem akar mást, mint valamit ami az élethez köti, ami részévé teszi a társadalomnak, vagy egy kis szenvedélyt keres, egy kis lelkesedést., vagy magát az akaratot, mert talán motivációja sincs, csak érzi, hogy ami van az nem jó. És közben vágyik a különlegességre is. Egy kicsit még emlékezetet Tarkovszkij Stalkerére is a romos háznál készült jelenet, meg a kamera hangja, melyet gyakran hallani a filmben. Ez is egy road movie, csak itt hősünk gyalog jár és néha táncol.
Nagyon nyomasztó film, csak egyetlen vicces jelenet van benne, de az is inkább gonosz. Végig testet ölt az unalom, meg lehet érinteni, és a nyomor is jelen van, mégis esztétikus képeket látunk.
A vége igazán szomorú. Allie elhajózik New Yorkból, látjuk távolodni a várost és szól az elvágyódásról szóló zene, hívogatnak a harangok, és ez az egész annyira túlvilági, semmibe tartó út, rosszabb, mint a tarkólövés, ez a halálig tartó nihil.
